Üdvözöljük a
Békés Megye Képzés Online-on
www.atkepzes.com
Képzés Online
Nyilvántartási szám: 04-0036-06 2010. 02. 07. Akkreditációs lajstromszám: AL-102

Székely Judit csütörtökön, a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a kormány "4+1 napos" támogatása minden ötödik munkanap bérköltségét átvállalja a munkáltatótól, a pályázó cégek munkavállalóinak legfeljebb 50 százalékáig. Hangsúlyozta: ennek feltételeként az érintett cégeknek vállalniuk kell, hogy két éven át nem hajtanak végre létszámleépítést, illetve a bértámogatásban lévő dolgozókat hetente egyszer továbbképzésekben részesítik. A program így közvetlenül összesen 25 ezer alkalmazott képzését és munkahelyének megőrzését segíti, közvetetten pedig mintegy ötvenezer munkahely megtartásához járul hozzá. A munkahely-megőrzési pályázatból 20 milliárd forint a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, míg 10 milliárd forint a nagyvállalatoknak áll rendelkezésre - fűzte hozzá a szakállamtitkár.
Székely Judit elmondta: a kormány eddig is sok intézkedést hozott a válság kedvezőtlen foglalkoztatási hatásainak minimalizálására. A kabinet erre a célra összesen mintegy 17 milliárd forintos állami keretet különített el az idén, amelynek első, 6 milliárd forintos pályázata lassan már ki is merül. A kormány második, 10 milliárd forintos állásmegtartó támogatása még szinte teljes mértékben rendelkezésre áll a pályázók előtt, akik április végéig jelentkezhetnek a felhasználásra. A kormányzati támogatások folyamatosságát biztosító "4+1 napos támogatás" pályázatai várhatóan ekkora, vagyis április végére kerülnek kiírásra - húzta alá a szakember. Hozzátette: az új programban támogatott képzések - egyebek mellett szak- és informatikai ismeretek fejlesztése, nyelvoktatás - a "válság utáni konjunkturális időszakban is fontos szerepet tölthetnek be a versenyképesség növelésében.
Székely Judit kérdésre válaszolva elmondta: a képzéseket az előzetes tervek szerint a regionális munkaügyi központokon keresztül szervezhetik a cégek. Ugyanakkor szólt arról is, hogy a munkahelymegőrzést sem lehet "minden áron" támogatni, ezért a kabinet nagy hangsúlyt fektet az állásukat már elvesztett munkavállalók újrafoglalkoztatásának segítésére is.
Forrás: szmm.gov.hu

Gyaraki Tanoda Felnőttképző Információs és Tudásközpont Nonprofit Kft - Békés Megye Képzés Online
Felhívjuk a figyelmét minden érdeklődőnek, hogy 2009. június 01.-től, ingyen lehet hívni telefonszámainkat, a Magyar Telefonkönykiadó Társasággal kötött megállapodásunk alapján
J E L E N T K E Z Z E N M O S T
A képzés szervezője a Gyaraki Tanoda - Békés Megye Képzés Online
A Békés Megye Képzés Online célja, hogy az Internet fejlett technológiáját alkalmazva kommunikálja és menedzselje a munkaerő-, és munkavállalói igényeket.
A Békés Megye Képzés Online a hagyományos képzés -ek mellett távoktatást, távmunkát, ezzel kapcsolatos képzést, átképzést, felnőttképzést hatékonyan felvállalja és szervezi a Tiszántúl térségében.
Gyarakiné Keresztesi Rózsa
tulajdonos cégvezető
(átalakulás alatt: Gyaraki Tanoda Információs és Tudásközpont Kft.)
AL-0102 NyT. 04-0036-06
email: gyarakine@atkepzes.com
Békés Megye Képzés Online
Gyaraki Henriette vezető
gyaraki.henriette@atkepzes.com
Szóljon hozzá a fórumon!
Békés megye képzés online: www.atkepzes.com
Békés Megye Képzés Hírei
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

