Tájékoztatás a felnőttképzés változásairól

Tisztelt Felnőttek, Hölgyek/Urak!

Köszönjük, hogy gyakran látogatják honlapunkat, amikor szakmát, új szakmát, vagy egy-egy fontos tréninget szeretnének elsajátítani. Látogassák továbbra is honlapunkat, mert igyekszünk mindig bővíteni  folyamatosan engedélyes képzési programjaink számát, különböző szakmacsoportok tekintetében, minden esetben figyelembe véve a  munkaerő-piac, s az intézményünknél érdeklődők szakmaszerzési igényeit.

Intézményünk kiemelt feladata, az Önök szolgálata.  Érdeklődjenek főleg e-mailen keresztül, mert mint láthatják, a bőséges képzési tájékoztatók igen hosszúak, és mindenre körülményre kiterjedően igyekszünk írásbeli információkat nyújtani annak érdekében, hogy a tanulás tekintetében, jó döntést tudjanak hozni. Olyan képzések iránt is érdeklődhetnek, melyeket nem találnak honlapunkon, mert ezen érdeklődések alapján látjuk, hogy Önöket milyen szakmák, vagy tréningek  érdekelnék, s ezen igények figyelembe vételével  készítjük el és engedélyeztetjük képzési programjainkat, melyek aztán a honlapunkon is meg fognak jelenni.

Tájékoztatjuk  Önöket, hogy  az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012.(VII.6.)Kormányrendelet módosítása szerint, az adatbázis, 832 szakképesítést tartalmaz. Természetesen képző intézményünk ebből az adatbázisból, csak  néhány képzést tud megvalósítani, melyekre tisztelettel várjuk az érdeklődők e-mailjeit. E módosítás figyelembe vételével, a szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei is megváltoztak.

Intézményünk által korábban megjelenített szakképzési tájékoztatók érvényüket vesztették, archív tájékoztatók lettek, kizárólag a 2017.évtől indítandó tanfolyami tájékoztatóink alapján szíveskedjenek képzést választani. Az Országos Képzési Jegyzék módosítását, valamint a megváltozott szakmai és vizsgakövetelmények változásait követve készítettük el szakmai tanfolyamaink tájékoztatóit , 2017.évvel kezdődően.

Frissítsék tudásukat, mert gyorsan változó világunkban, korhatár nélkül szükség van a napra kész, és használható tudásra!

Tisztelettel:

Átképző Felnőttképző Intézmény