ÁLLATGONDOZÓ KÉPZÉS

Tervezett indítása:2017. március 04-én  8,30  -órakor Békéscsabán, továbbá igény szerint szintén március hónapban  Budapesten, Pécsett és Szegeden is, csoportos képzési igény, vagy cégek, munkáltatók jelentkezése esetén, bárhol az országban bonyolítjuk a képzést.

Képzés bemutatása:

Jogszabályi háttér: 56/2016.(VIII.19.)FM rendelet (hatályos, 2016.08.28.-)

Intézményünk hatósági képzési engedélyének száma:  E-000805/2014.10.10

Képzési program engedélyének száma: E-000805/2014/A010

A tanfolyam indításának tervezett minimum létszáma: 15 fő

A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása: Az állatgondozó általános állattenyésztési szakismerettel, a mezőgazdasági munkák végzéséhez szükséges, fizikai és gyakorlati felkészültséggel rendelkező szakember, aki irányítás alatt képes munkát végezni. Feladata a gazdasági állatok (szarvasmarha, juh, kecske, sertés, baromfifajok) gondozása, takarmányozása az állathigiéniai, állatjóléti, munka-, tűz- és környezetvédelmi követelmények betartása mellett.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:

-       gondozni az állatokat,

-       tartástechnológiai feladatokat végrehajtani,

-       állatot takarmányozni (etetni és itatni),

-       az állattartás gépeit működtetni,

-       gépet, épületet, építményt karbantartani, egyszerű javítást végezni,

-       környezet-, tűz- és munkavédelmi előírásokat betartani.

 

Képzettséggel betöltendő munkakör

6121

Szarvasmarha-, ló-, sertés-, juhtartó és -tenyésztő

Állatgondozó

6122

Baromfitartó és -tenyésztő

Állatgondozó

6124

Kisállattartó és -tenyésztő

Állatgondozó

 

SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

 

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerintiazonosító száma megnevezése

 

10997-16

Állattartás

11597-16

Állattartás gépei

 

A képzés megkezdése, és  jelentkezés feltételei:

 A képzés megkezdésének feltételei: iskolai előképzettség vagy bemeneti kompetenciák teljesítése

 Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

 Bemeneti kompetenciák: iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető a 3. mellékletben a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

 Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

 Elméleti képzési idő aránya: 30%

 Gyakorlati képzési idő aránya: 70%

Elméleti képzési idő aránya: 30%     Gyakorlati képzési idő aránya: 60% A képzés minimum óraszáma: 400 tanóra: ebből elmélet, 120  tanóra, gyakorlat: 280 tanóra

Egyéb:

Betöltött 18.életév,

A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Megegyezik a jelentkezés feltételeivel, továbbá  szükséges az előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele, a minimum 51 % elérése, modulonként. 

VIZSGÁZTATÁSI TEVÉKENYSÉGEK: Gyakorlati – szóbeli    

Megszerezhető végzettség:

Állatgondozó résszakképesítés  OKJ-ben jegyzett államilag elismert bizonyítvány, „Állatgondozó” bejegyzéssel, 31 621 01 OKJ azonosító számmal. A bizonyítványhoz, igénye esetén  Europass bizonyítvány kiegészítő váltható több nyelven, külföldi munkavégzéshez

További általános tudnivalók:

Az elméleti foglalkozások tervezett ideje: pénteki napokon: 15,30- szombati napokon: 8,30-

A képzés gyakorlati óráit, két féle módon kell teljesíteni:  1.) Egyéni szervezésű, melyről gyakorlati igazolást szükséges hozni , továbbá, Közös gyakorlat: 40 óra a képző intézmény által biztosított helyen, a tanfolyam időtartama beleszámítva a komplex szakmai vizsgát, öt hónap

Jelentkezési határidő: tanfolyam megkezdéséig

Tanfolyami díj: 160.000 Ft  +  55.000 Ft vizsgadíj

A tanfolyam díja, a kezdéssel kezdődően, négy havi egyenlő részletben fizetendő, minden hónap tizedik napjáig, a vizsgadíjat egy összegben, a képzés ötödik hónapjában kell utalni,  az 53200118-11071156-00000000 egyszámlánk javára, melyet az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet Békéscsabai Kirendeltségénél vezetünk.

Állandó kedvezményeink:

A GYES-en GYED-en stb. lévőknek, a három vagy több gyermeket nevelő szülőnek, valamint az 50.évet betöltötteknek, nyugdíjasoknak, a mindenkori tanfolyami díjból, 10.000 Ft kedvezményt adunk. 

Tisztelettel várjuk a jelentkezésüket honlapunkon keresztül.